1979. december 23 -1981. Április 7. - Történetem – történelem
Mikor születtünk, már megszűnt a pokol,
Csak egyvalami maradt meg; a terror!
Mikor eszméltem, jegyre adták a kenyeret,
S nem értettem, miért reszketnek a felnőttek,
ha éjjel csengetnek?
Este még játszottunk, emlékszel Éva?
Bemutattad nekünk, mit tud egy balerina.
Spicceltél, spárgáztál, emelted a lábad,
Éjjelre már negyven fokra szökött fel a lázad.
Még akkor jöttek értetek...s kiebrudáltak.
Mire hajnalban elhagytátok Pestet,
Szüleid cipeltek egy Heine-Medines testet.
Egyszer még láttalak, derékig voltál gépben
Ez a balettozást elfeledtette veled egészen.
Az ötvenhatos év emlékezetes marad,
Egy autóbusz a Dunába szaladt.
Aztán árvíz volt, s egy hajnalban földrengés,
Végül októberben nagy jövés-menés.
Nem értettem az utcán miért kiabálnak:
„Vesszen Gerő” - Új idők járnak!
Kilián laktanya, Maléter, Mindszenthy,
A rádió a Himnuszt, Szózatot felváltva ismétli.
Nekilódult a bódult tömeg a világba,
S feledni igyekezett, merre van hazája.
November negyedikén, vasárnap hajnalban,
Soha nem hallott ágyúdörejre riadtam.
S mikor Apuval először mentünk az utcára,
Sírva meredtem a Divatcsarnok füstölgő romjára.
A házakon belövés, ágyú lyuggatta sebek,
A zuglói nyilasok mellén újra fegyver fityeg.
Tizenkilencen ültek a vádlottak padján,
Huszonkét évvel a felszabadulás után.
A tárgyaláson borzadva hallgattam,
A lehetetlen szörnyűségeket sorban;
Tűvel kiszúrt szemet, ringó vérszőnyeget,
Rákos patakba lőtt ártatlan életeket.
De egy élve maradt! Kellett, hogy éljen!
Kellett, hogy egyvalaki mindent elmeséljen!
Tovább lépkedve az emlékek országútján
Elfeledettnek hitt képek jőnek egymás után.
Emlékezem a zöld, lovas-postakocsira
Egyszer egy fiú szemébe csapott
a kocsis ostora.
Én még láttam a régi Nemzeti Színházat,
Melynek órája alatt randevúztak százak,
Végigéltem az aluljárók építését,
Meg az álmennyezet repedését,
Láttam Gagarint nyitott autóban,
S Kennedyt is, a televízióban.
Láttam Vitrayt, sámlin állva,
Latinovitsot, „Gyalog a mennyországba”,
Öveges professzor összes kísérletét,
S Jávor Pált, a nők szemefényét.
Egy-egy régi műsort, ha ma újra látok,
Könnyezve számlálom, életben kit találok?
A film megőrzi a fiatalság hamvát,
Az amorózók snájdig, bűvös sharmját,
De kegyetlen őszintén mutatja a ráncot,
A tovatűnő álmot, a múló ifjúságot!