1979. december 23. - Félek
Félek, hogy egyszer szívem utolsót dobban,
S te nem tudhatod meg, mi volt az agyamban.
Nem tudhatod, - ha eddig nem érezted -
Számomra csak Te vagy... és a gyerekek.
Vigyáztam kettőnk csónakjára nagyon,
Hogy Te kiszállj, vagy más beszálljon -
soha sem hagyom!
Viharban olajat öntenek a háborgó tengerbe
A vad hullámokat, hogy lecsendesítse.
Öntöttem én is, mikor amit kellett,
Amire az egyéniségemből, önfegyelmemből
tellett.
Tovaszálltak az évek és megtanultam:
A család akkor család, ha együtt van.
S ami rajtam múlt, mindig megtettem,
A csónakban ülőket együvé tereltem.
Az én gyerekeim ne tudják meg soha,
Milyen az a szülő, aki csak mostoha!
Tudom, van más csónak, fényesebb, ékesebb,
A tulajdonosa is kecsesebb, pénzesebb.
A boldogság nem eladó! Ki hallott már ilyent?
Csak a váratlanul lesújtó halálnak mondok igent!